top of page

AZ EUROLIFE EGYESÜLETRŐL

Basketball
Az Eurolife Magyarország Egyesület, mely 2000-ben alakult Nyíregyházán azzal a céllal, hogy az egészséget, a mozgást és a szórakozást összekapcsolva utat nyisson egy új, merőben más életmód és életstílus irányába. Klub alapító tagjai néhány lelkes egykori sportoló, akik előtt egyetlen közös cél áll, a MOZGÁS szeretete, és e szemlélet minél szélesebb körű terjesztése.

"A történet kezdete talán akkora tehető, amikor kicsi gyerekekként először látogattunk le a sportpályára. Köszönhetően az akkori klubjainknak, amelyek második otthonunkká váltak, az edzőinknek, akik lelkes és professzionális munkáikkal segítették sportkarrierünket és csapattársainknak, akikhez feledhetetlen élmények fűznek, a sportos életünk részévé vált. Mindannyian arra törekszünk, hogy a magunkkal hozott múltbeli élményeket mások számára újra megelevenítsük".

 

A sportszervezet több, mint 19 éve működik, sikeresen együttműködik a térségben lévő közoktatási, közművelődési, sport intézményekkel, valamint önkormányzatokkal, kistérségi társulással, civil szervezetekkel.

Küldetésünk

Hisszük azt, hogy a felgyorsult egyre modernebbé váló világunkban sem szabad megfeledkezni önmagunkról. Meg kell teremteni az alkalmat testi-lelki-szellemi kapacitásunk megőrzésére, fejlesztésére, korra-nemre való tekintet nélkül. Egyesületünk szeretne segítséget nyújtani abban, hogy a megváltozott életkörülmények ellenére mindenki meg tudja megteremteni a fizikai-szellemi harmóniáját. Útmutatást szeretnénk adni egy aktívabb, egészségesebb és boldogabb élet felé.

Egyesületünk célja, hogy tevékenységünk során egy egyre szélesebb körben elterjedt szemléletmódot adjunk át, és kicsi gyerekkortól az idősebb korosztályig mindenki számára lehetővé tegyük ennek követését. E szemléletmód kulcsa a sport és az egészség.

A sportolást már gyermekkorban célszerű megkezdeni, hogy ez által már a gyerekek mindennapi tevékenységét jellemezze az “ép testben ép lélek” szemlélet. Hangsúlyozni szeretnénk a “soha sem késő elkezdeni” elvet, mely szerint az életmódváltás bármely korosztály számára lehetséges. A rekreációs tevékenységek a felnőtt korosztály számára is elérhetőek, sőt mozgáshiányos életmódunk következtében különösen ajánlottak.

bottom of page